Ének Kung-Szun úrhölgyről, a tőrtáncosnőről, növendékének ajánlva

Ta-li második esztendejében, a tizedikhónap tizenkilencedik napján Jüan Tö-nek, a kuj-fu-i főhivatalnoknak úri házábanláttam egy ling-jing-i, Li nevű leányzót,aki tőrrel táncolt. Megbámultam ügyességéts érdeklődtem, kitől tanult.Azt válaszolta, hogy Kung-szun úrhölgytől.Akkor eszméltem arra, hogy Kaj-jüan harmadikesztendejében, Jen-cseng-ben, mikor méggyermekeskedtem, láttam Kung-szun úrhölgytáncát. A Császári Színház művésznői közöttő volt az egyetlen, aki el tudta lejteni a tőrtáncot.Most már elöregedett, ismeretlen is, növendéke istúl van első fiatalságán. Azért írtam ezt a költeményt,hogy kifejezzem ezen való mély megilletődésemet.Még a betűvetés nagy mestere, a Vu tartománybólszármazó Csang Hszü is ihletet merítettmunkájához, mikor egy ízben Je tartománybanvégignézte Kung-szun úrhölgy táncát.Ebből is kitetszik, milyen nagy művésznő voltKung-szun úrhölgy.

Itt táncolt a szép Kung-szun ezelőtt,tőrét dobálva s ég-föld nézte őt,a hallgatóság - vad hegyláncolat -mozgott, figyelve a tőrtáncokat.Úgy tündökölt, mint Nap, ha fölragyogs röpült, mint sárkány-űzte angyalok.Vihar gyanánt kezdette, mely eget vers lágyan pihent el, mint a nyári tenger...Hol rózsaszája, gyöngyös ruhaujja?Hírének illata már nem kel újra,csak ő dalol még, táncol így, a drága,kedves növendék, Ling-jing virága.Hejh, más idők járnak ma már felettünk,sóhajtozunk, mi mindent elfeledtünk.Van a Császárnak nője, nyolcezer,de ezt a táncot egy se lejti el.... Egy emberöltő vágtatott tovább,por szürkíti a fényes Palotát,a régi Játékszín becse alábbszállt,egy-két zenészlány deríti a Császárt,Kertjében a szél gallyakat zavar,halottasan csörren meg az avar.... Némák a lassú húrok, gyors sípok,a holdvilág mint torz bohóc vihog.Elindulok hát csüggedt öreg én,a Bánat és a Betegség hegyén.