A halál után

Beh jó lesz meghalni! Óh, beh jó Lesz nekem az életről letenni! Ha ki zok szavakkal illetett, Megbocsát és meg fog emlegetni. Ember, a ki jó volt s szenvedett, Leszek akkor a világ szemében, Mit hibáztam, feledésbe megy, Csak dalom fog élni és erényem. Mert a dalt és szenvedésimet Itt hagyom örökbe a világnak, S itt hagyom a vádat is, hogy ő Volt az oka könnyemnek, hibámnak. S neki majdan büszkesége lesz. A mi mostan, életembe' szégyen; S a kövekből, miket rám dobott, Emléket fog még emelni nékem. S dalomat, habár most megveti, Magasztalni fogja még a nemzet. Idegen sebek balzsamja lesz Meleg vére bánatos szivemnek. Kedves lányok elmerengenek Verseimen édes éjszakákon. Minden ember fog szeretni, bár Nem szeretett senki e világon. Visszatérni, óh, be jó leszen A természet altató ölébe; Beh jó lesz, hogy szívem elcsitul, S mije nem volt, lesz nyugalma végre. S hosszu pihenés után, ha majd Új életre lesz föltámodásom: Gonoszabb sors úgy sem ér soha; Mért busuljak hát e változáson?... Meghalok! de élni fog tovább Szenvedésem, dalom és szerelmem. Meghalok s büszkén, erényesen Fogok élni az emlékezetben. S ha megírják életem sorát, Ki fogják a bántalmat feledni. Beh jó lesz meghalni! Óh, beh jó Lesz nekem az életről letenni!