Szombat este a kunyhóban

Igen tisztelt barátom, kedvesem!Ez a dal nem bérencz költő dala;Becsület vonz, nem a konczot lesem,Díjam egy jó barát tetsző szava.Éneklem egyszerű skót hangokonAz együgyü élet sorát neked,S ős érzetét, mely bűnnel nem rokon...Oh, ha kunyhóban folyna életed,Tán névtelen volnál, de boldogabb, lehet!

Novemberi szél zúg az ugaron,A téli kurta nap végére jár,Megtér ekéből a csüggedt barom,Nyugodni száll a varjak serge már.Vége a gazda fáradalminak,Egy hét bajának véget vet az éj;Ásót, kapát, gereblyét össze rak,A holnaptól enyhet, nyugtot remélS a mezőről haza lankadtan mendegél.

Feltűn előtte magános laka,A mely fölött egy vén fa vádve áll;Csendül a váró kisdedek zaja,Apjok elé szalad mind, szinte szállVidáman csillogó kis tűzhelye,Csevegő gyermek (térdén rengeti)Reá mosolygó szorgalmas neje,Nyomasztó gondjain könnyít neki,S törődését, baját mind elfeledteti.

Később belépnek a korosb fiak.Segítői a gazdagságba' már,Ekénél ez, a nyájnál az forog,A harmadik meg' a városba jár.A legidősb reményök, ErzsikeSzintén bejő, kit ifju tűz hevít,Talán egy új öltönyt mutatni be,Vagy megtakargatott filléreit,Melyekkel szülőin majd szükségben segit.

Lány és fitestvér ekként egybe gyűl,S egymás hogyan létét kérdezgeti;A nyájas óra gyors szárnyon repűl,Ki mit hallott s látott, beszélgeti.És rajtok úgy merengnek a szülők,Mintha reményök betelt volna már.Az anyjok tűvel, ollóval sürög,Ócska ruhát foltoz s ujjá csiniálS méláznak az apjok intő szavainál.

Inti, hogy gazda, gazdasszony szavátA legényeknek teljesitni kell;Dolgozni kell serényen, igazánOtt is, hol rájok senki nem figyel."S oh! féljétek mindenha az urat,Éjjel-nappal hűn munkálkodjatok ;Megállni a kisértések alatt,Az ő segélyéhez forduljatok:A ki őt keresi, csalódni sohse fog."

De csitt ! az ajtón ime csendesenKopognak : Erzsi már jol tudja ki:A szomszéd fia járt a retekenS haza kisérte őt, most vallja ki;A szűzi lángra, mely Erzsi szemétS arczát elönti, anyja fölfigyel,Töprengve kérdi a fiú nevét,—S félig szepegve mondja Erzsi el,Örül az anyjok, hogy nem hitvány siheder.

Bátran vezet be Erzsi egy derékIfjat, kit anyjok vizsgán nézeget;Örül Erzsi, hogy nem rosszul vevék...Apjok lovat, ekét mit emleget.Öröm gyúl a legény jámbor szivén,De oly szemérmes, úgy tartóozkodik ;Az anya-szem kikémli könnyedén,Miért pirul, miért komolykodikS örvend, hogy szülötte már nagyleánykodik.

Oh ! boldog szerelem, ha ilyetén!Oh! édes ábránd! páratlan gyönyör!Sokat próbáltam, jártam-keltem én,S tapasztalásom ily szavakba tör :" Ha a menyország egy csepp üdve várJutalmául e föld keservinek,Ez az, ha egy szerelmes ifju párEgymás karjába olvadtan pihegS bokrok közt illatos szellő legyinti meg."

Van-é ember, ki szivvel bir, van-éOly hitvány, gaz, szeretni képtelen,Álutakon ki tőrbe ejtenéAz ifju szép Erzsit könyörtelen?Mézes szavát, bűnét elátkozom!...Erény, becsület, szív mind semmi hát?Nincs irgalom, nincs gyöngéd szánalomA gyermeket féltő szülők iránt?Képzeld bősz kinjokat s a megrontott leányt!

De íme itt hozzák a vacsorát:Skótok fő étke, jo pudding kerűl;Tejet hozzá az az egy boczi ád,Mely farkcsoválva kérődzik kivűl.A nő egy megkímélt sajtot teszenKedveskedésűl a legény elé...Megízli az, dicséri is, hiszem,S a takarékos nő terél-ferél:Egy éves lesz a sajt lenvirágzás felé.

Hogy a vidám vacsora véget ér,Tág kort formálnak a tiizhely körül;A gazda a nagy bibliára tér,Az, szolgált egykor apja díszéül.Áhitattal veszi le süvegetFejéről, melyet ősz, gyér haj fedez,Kiválasztja egyik szép énekét,A szent Sionban hangzott régen ez;S "dicsérjük az Urat !" ihletve zengedez.

Éneklik az együgyü éneket,Mely szivöket mélyében hatja át;Tán a fellengző" Dundee "-verseket,Vagy hirneves "Martyrok" bús dalát;Vagy ajkukon "Elgin" lángverse ég,A legszentebb, legszebb-dal Skóczián:Olasz-trilla ezekhez semmiség,Fület csiklánd az, de meg nem hat ám,Istent dicsőitni képes se volna tán.

A szent könyvből olvasgat az apa:Isten barátja mint lőn Ábrahám,Örök harczot Mózes mint folytataS mint győzött Amelek gonosz hadán.Vagy a királyi büszke dalnokotAz ég haragja miként verte le;Jób mint kesergett, mint panaszkodott,Ézsaiást mint ragadta láng-heve,Vagy más szent próféta hogy lantján mit vere.

Az Ujszövetségben buvárkodik:A büntelen vér bűnért mint omolt,S hogy annak, ki az égben második,Nyugvó helyet sem adhatott a föld!Tanitványi bolyongván sok határt,Tanát nagy messze hirdetgeték!S annak, ki Patmoszban száműzve járt,Fényben egy angyal mint jelentkezék,S Babilon vesztét mint jelenté ki az ég!

Letérdel s az örök király előttImádkozik a szent, a férj s apa;És a remény győzelmi szárnyat ölt:Hogy így lesznek mind egyiitt valaha,Ott, hol örök fényárban fürdenek,Hol többé köny nem hull, sóhaj se száll,Teremtőjöknek együtt zengenekDicséneket, s ott egy kedves kör áll,Míg az idő örök sférákban folydogál.

A vallás fénye mily szegény ehhez!Művészetét, pompáját ime nézd:Elébe tárul a tömegnek ez;Mit ér, ha a szív nem vesz benne részt!Külfényt az Úr nem is lát kedvesen,Sem czifra szót, sem papi diszruhát;De egy rejtett kunyhóba' szivesenHallja a lélek egyszerű szavátS helyt a szegénynek az élet könyvében ád.

Haza indulnak aztán utjokon...Az ifjú népség nyugalomra tér;A szüle-pár könyörg magánosan,S az égtol még kegyelmet esdve kér,Hogy az, ki táplál éh' holló fiatEs liljomot öltöztet ékesen,Terjessze bölcsen a legjobbakatRájok s kicsinyeikre szüntelen,De főkép szivöket óvja kegyelmesen.

Ily módokon lett nagygyá Skóczia,Így lőn tisztelve künn, szeretve bent...Urrá tesz a királynak egy szava,Derék embert csupán isten teremt:S bizony az erény égi utainPalota a kunyhó mögött marad!Mi a nagyúri pompa? néha kin,Teher s nyomor fényes födél alattS pokolmesterséggel gonoszságban halad.

Oh ! Skóczia, édes szülő hazám!Kiért leghőbb imám az égre száll,Legyen földmives gyermekid nyománEgészség s béke, mely szilárdan állA fenyüzés ragályától az égŐrizze egyszerű szép eltöket;Bár a korona porba omlanék.Erényes nép nem veszt erőt, hitet,S tűzfalként áll körül, téged, kedves sziget!

Oh ! Te, kitől a honfi láng fakadt,Mely a Wallace bátor szivébe szállt,Hogy törni merjen zsarnok lánczokat,Avvagy ha nem: haljon dicső halált,—Te, honfiak külön védistene,Barátja, üdve oh mindannyinak:Soha ne hagyd el Skocziát Te, ne!Hogy hodfidalnokok, hű honfiak,Diszeül, őreűl folyvást támadjanak!