Öreg költő álma

Álmomba éjszakánként mászom egyrejó pálmafabotommal, föl a hegyre.Barangolok völgyön, megannyi bércen,nem fárad el a lábam, meg sem érzem.A szirt, ahány van, egy-egy ismerős,ifjú vagyok, mint hajdanán, erős.Ha lelkem a szent ifjúságom issza,testem miért nem fordulhatna vissza?Miért hogy én már csak senyvedve élek,ha bennem éber és vidor a lélek?Test, lélek: - erről gondolkodni meddő,álom, valóság: - ábránd mind a kettő.Nappal totyogva, botladozva lépek,de lábaim éjente újra épek.Éj nap között hánykódik így a szívem,s amit nyerek ott, azt itt elveszítem.