Őrülten dalolva a hegyek közt

Mindenkinek van itt hibája sok:az én hibám, hogy verseket írok,Széttépem én az élet-szálakat,de ez a gyöngém mégis megmaradt.Ahányszor egy szép táj elém kerül,ahányszor egy barát szívemre dül,dalolni kezdek s fújom, egyre fújom,mint hogyha egy istent látnék az úton.Mióta a Császár elüldözött,künn élek a magas hegyek között.Ha befejeztem egy uj versemet,a Keleti Sziklá-hoz fölmegyek,ráhajlok a fehérlő sziklapartra,kezem a fák zöld fürtjét simogatjas őrült dalom úgy harsog, hogy a bámész,riadt madár meg a majom reám néz.Ki is nevetnének. Jobb élni nékemezen az ember-nem-lakott vidéken.