A rigó halálára

Sírván sírjatok, égi istenarcoks érző lényei mind e nagy világnak!Mert meghalt a rigó, az én szerelmeslánykám kincse, az én kincsem rigója,kit jobban szeretett saját szeménél.Cukros volt, aranyos: kis gondozójátúgy ismerte, akár leány az anyját,ott szökdelt fel-alá egész nap édesasszonykája ölén, s az ő fülébecserregett, csipogott, fütyült napestig.Mord, sötét utakon barangol immár,honnan nincs e világra visszatérés.Átkozott a neved, homályos Orcus,minden szépre falánkul tátogó száj,mely szép kismadarunkat így befaltad!Ó, gaztett, csunyaság! Szegény madárka!Látod, most kicsi kedvesem miattad.sírja-ríja szemét ilyen pirosra...