A balkon

Emlékek anyja, te, úrnők között is úrnő,Te, minden drága kéj, te minden szent szabály!Hívd: és a múlt ködén csókunk szépsége túlnő:A méla kályhatűz, a bűvös esthomály ─,Emlékek anyja, te, úrnők között is úrnő!

Gyúlt alkonyok során, ha fellangalt a szén,S balkonunk estelét a rózsaköd beszőtte,Mily lágy volt a szived! s ott mily kéjt leltem én!Nem múló dolgokat fontunk szelíd beszédbe,Gyúlt alkonyok során, ha fellangalt a szén.

Be szép is a tünő napfénnyel langyos alkony!Mily nagy mélység a tér! mily hősi úr a szív!Éreztem, legdicsőbb úrnőm, kebledre hajlón,Hogy véred illata, mit cimpám fájva szív.Be szép is a tünő napfénnyel langyos alkony!

Mint lomha fal feszült közénk a sűrü éj,De a homályon át szemem szemedre lelt még,Ittam lehelleted, ─ ó, drága mérgü kéj! ─S fivéri kezeim alvó lábad ölelték.Mint lomha fal feszült közénk a sűrü éj.

Tudásom így ezer szent percet fölvarázsol,Idézve multamat, mely térdeidre hullt.Édes szépségedet hol is keresni máshol?Hisz enyhe tested és lágy szíved: ez a múlt!Tudásom így ezer szent percet fölvarázsol.

Ti eskük, illatok, sok végnélkűli csók!Óh, visszaád-e még az ón-nem-járta örvény?S keltek-e, mint napok, új égre gyulladók,A roppant tengerek hűs mélyén megfürödvén?─ Óh, eskük, illatok, sok végnélkűli csók!