A szomorú hold

Zsibbadtan álmos lett a Hold ez éjjel;mint pompás nő, ki vánkosára hull,s míg el nem alszik, átsuhan kezévela keble halmán halkan, hanyagul.

Ágyán, mely súlyos ájulásba rázó,pihézve ringó selyem-görgeteg,a kék azúr ölében felvirágzófehér csodákra bámul réveteg.

Ha elmerengve, néha tompa bújakönnyet percent a földre lopva, bújva,van egy költő, ki álmatlan maradt,

s ki e színjátszó csöppet, ezt a tisztaopál-szilánkot tenyerébe issza,s szívébe rejti, hogy ne lássa nap.