Az erkély

Ó hölgyek hölgye, emlékeknek anyja,Én boldogságom és én büszkeségem,Szép gyönyöröknek él-e még zamatja,És béke otthon s üdvösség az éjben?Ó hölgyek hölgye, emlékeknek anyja.

Az éjben a szén lángjánál, elomlón,Az erkélyen, mely rózsásan világolt,Oly édes volt a melled, szíved oly jó,S a végtelenbe zengő vallomások,Az éjben a szén lángjánál, elomlón.

A forró alkonyon a nap mi szép volt,Szívünk erős, az ég oly messze kéklő,Üdvök királyi asszonya: enyém voltLelked s lobogtam véred ütemétől.A forró alkonyon a nap mi szép volt.

Majd homályos lett, mint mély mámorokban,Szemem kémlelte, merre van szemed,S ittam ─ ó méreg, édesség ─ karodbanLehelleted s kerestem térdedet.Mert homályos lett, mint mély mámorokban.

Ó én tudok elbújni, ha az üdv int,Ha arcom a te térdeden pihen,Ki tud oly lágyan adni langy gyönyört, mintTe drága tested, én édes szivem.Ó én tudok elbújni, ha az üdv int.

Ó számtalan csók, eskük, illatok,Vajon a titkos mélyből visszatértek,Mint fellegekből fiatal napokKikelnek méhéből zöld tenger-éjnek?Ó, számtalan csók, eskük, illatok!