Egy vöröshajú koldúsleányhoz

Hó archoz rőtszinü tincs!ruhádnak ép helye nincs,társz pőre nyomort, de frissszépséget is.

Lásd, engem, bús, idegesköltődet kis, betegestested, bár pettyezi folt,vágyakkal olt.

Cipőd csak rút facipő,ám szebben hercegi nősem hord, min bársony a pánt,kacér topánt.

Ó, bár e kinőtt ruhahelyett rangbéli puhadiszítne: uszály, melyenzúg a selyem.

S rongyos harisnya helyetthadd védné térdeidetkéjenctől aranyos őr:kis hetyke tőr!

A laza csokru füzőmögül két, bűnbe üzőkeblecskéd kandi szemekiintene.

S hogy selymed kéjre leszedd,kéretnéd lusta kezed,karmolva, ha makacs ujjsürgetni búj.

S nem volna közbe szünet:Belleau úr szőtte szonettzsongatna, gyöngyszavu kincs,s míg bús bilincs

közt sok buja verselőddalt dallana, perzselőt,s lépdelné karcsu bokádlépcsőd fokát,

lentről sok hetyke gyerek,Ronsardok s grófi sereglesné üde bájaidbújt tájait.

Ágyadban nem liliomnyílna, de csók, miliom,s Valois-kból egy brigádnyögné igád!

- Ám csak koldúlsz, te szegény,csapszékek rossz küszöbén,s kezed kültelki Véfourszennyébe túr.

Szemed olcsó kirakatüveggyöngyén megakad,s hajh, venni zsebembe sincspár sous-nyi kincs!

De menj csak, vígan, igy is,ha kő és gyöngy irigy is, -mégis csak pőre, keszegtested a szebb!