Himnusz a Szépséghez

Mennyeknek méhe szült, vagy bús gyehenna téged,óh, Szépség? A szemed egyként tud ontaniégi s pokoli fényt, jótéteményt és vétket,s bízvást lehet a bor másának mondani.

Szemedben őrzöd a napnyugtát és a hajnalt,illatos vagy, miként a felhős estelek,csókod varázsital és amfora az ajkad,melytől gyáva a hős és bátor a gyerek.

Küldött fekete mély, vagy ég csillagtetői?Szoknyád után a Sors kullog, mint hű kutyád;szeszélyes kezeid Jó és Rossz magvetői,mindent kormányozol s ajkad választ nem ád.

A holtakon tiporsz, Szépség, gúnyt gőggel űzve,s nem megvetett diszed a Szív Borzalma sem;a gyilkosság is ott táncol, csípődre fűzve,kedvenc ékszereid közt, szerelmesen.

Láng vagy s az elvakult lepkék feléd repesveelégnek reszketőn s mondják: Áldott a láng!A hő szerelmesel édes párjukra esvesírjukat ölelik, bús haldoklók gyanánt.

Ég küld-e vagy pokol, mindegy, minek is kérdem?Óh, Szépség, csodaszörny, rémítő, üde, szent!Csak szemed, mosolyod, lábad tárja elébemaz imádott, soha nem ismert Végtelent!

Légy Isten angyala, vagy a Sátán szirénje,mit bánom? Bársonyos tündér szemmel ha kelsz,úrnőm, egyetlenem, óh, illat, zene, fény te,enyhűl a rút világ s könnyűl a lomha perc!