Legyen tiéd e vers, hogy majd ha boldogan

Legyen tiéd e vers, hogy majd ha boldogannevem jövő korok partját eléri zengve,s a földi agyvelők esténként elmerengvefogadnak, mint hajót, mely dús szélben rohan,

emléked, mintha ős, vak fátylú rege lenne,kábítsa olvasóm, pengőn, cimbalmosan;titkos, testvéri lánc hadd fűzzön szorosan,kötözzön akkor is kevély, örök rimembe;

te átkozott, kinek pokloktól kezdve fela magas egekig más, mint én, nem felel,─ óh, te, ki mint egy árny, oly lenge, könnyü nyommal

tiprod a földi rajt, s szemed csupa derű,ám a buták előtt vad vagy és keserű, ─éjkő-szemű szobor, érchomlokú nagy angyal!