Szépség

Halandók! Szép vagyok, mint véső-véste álom,s keblem, mely fájni zúz mindenkit egyaránt,poétákat felém dús szerelemre ránt,mely mint az ősanyag, némán győz a halálon.

Rejtelmes szfinx gyanánt, azúrban trónolok,kevély hó-szívvel és fehér, hattyúi fényben;a vonal-szaggató mozgást gyűlöli lényem;és orcám sohse sír és sohse mosolyog.

Míg lassu tagjaim kevély fenséget öltők,és büszke szobrokat idéz minden redőm,tanúlnak engem az aszkéta-éltü költők,

s csüggvén szemeimen, mind anda szeretőm:mert minden bús dolog szépülve tündököl föle két nagy és finom, örök fényű tükörből!