Théodore de Banville-nak

Az Istennő haját csavartad kézre hévvel,S úgy vallott friss, kemény ökölre e fogás,Úgy volt fölénnyel és hanyag bájjal csodás,Mintha ifjú zsivány birkózik kedvesével.

Üde szemed kora tudástól volt tüzes,S mutattad már, amíg dús építészi dölyfödBiztos formát merész, nagy vázlatokban öltött,Hogy értt korod minő zamattal lesz izes.

Költő! vérünk zuhog, kifoly vakon keringveMinden kis póruson, s talán a Kentaur inge,Melytől mint bús patak nyíltak meg az erek,

Háromszor volt a nyál finom mérgébe ojtott,Melyet a szörnykigyók dühödt torkára fojtottBölcsőjén Herkules, a rettentő gyerek!