Nénémnek

Ha düh fakad öcsédnek durva nyelvén,durcás panasz, lobogva hirtelen,nem én voltam oka, de beteg elmém,mely elfelhőzte a szép Értelemkristály vizét: a hiba nem enyém,mégis tegye jóvá e költemény —versem, melyet te szép szókkal becéztélés részrehajlón, nem gáncsolva néztél,neked, aki szerettél mindig engems mindig figyelsz, mikor zokogva zengemborús dalom, szerelmes áriám,és sírsz velem, törlesztem, amit adtál,roppant jóságodat, hogy itt maradtál,néném te és barátnőm, Máriám!