A kentaurok futása

A vértől részegen továbbrohannak,A hegy felé futnak kétségbeejtőn;Már csöndbe kertel a halál a lejtőn;Orrfacsaró bűzét érzik a kannak.

Hidrát, gyíkot tipornak, dühtől égve,Víz és bozót, nincs se vége, se hossza,Az Olimposz, a Pélion s az OsszaFelnyújtja ormát a világos égre.

Olykor egy kentaur a vad csoportbulEl-elmarad, megtorpan, hátrafordul,Aztán megint ijedt futásnak esnek.

Mivel a hold teljes fényében ölnyiNagyságba látták utánuk ömölniIrtózatos árnyékát Herkulesnek.