A labda

Te Gömbölyű, mely két kéz melegéttovább adod, röpülve, untalan,mint a sajátod; az suhant beléd,mi illanó s a tárgyba súlytalan,

még nem dolog, de már elég dolog,hogy innen, a formákba öltözöttföldből a testbe át nem párolog:te röpülés és leesés között

még tétovázó, ami, hogyha száll,mint hogyha vinné ernyedetlenül,föl, a dobást — s ha hullik és ha áll,

a játszóknak helyet mutat felüls egyszerre ő lesz a csoport urává,mely átalakul új táncfigurává,

majd várva, vágyva olthatatlanul,a röpte hirtelen elüls magas kezek mély csészéjébe hull.