A madarász

Ha a virág kelyhét kinyitja,Ámor siet a rétre ki.Kutat a síkon, a csalitba,és este a kicsiny kalitkabús rabmadárral van teli.

Veti a hálót, bajt idéz fel,hogy eltünik a hűvös est,lépvesszőt rak ki, fondor ésszel,hogy még nagyobb legyen a kényszer,rászórja a zabot, kölest.

Sövények rejtekébe bújik,a csermelyek partján riog,harasztra kúszik s félve búj itt,és les, mikor jön ki az útiga rebbenő madárfiók.

Örökzöldből, friss gyöngyvirágból,van a hálón viráglepel,galagonyát fon rája máskor,és hull belé, akár a zápor,pintyőke, csíz, sok-sok ezer.

Zöld fűzfaágból, rozmarinbulhajlít kelepcét olykoron.És a mező határain túlhalk csendesen keresni indul,van-e madár a magokon?

Sietve rebben a madárka,ujjongva és kábulva lép,ártatlanul néz félve-várva,megcsípi a magot az árva,s már ott ragad lábán a lép.

S Ámor kacagva viszi vissza,a zsákmányt el nem engedia síkokon és a csalitba,ha este a kicsiny kalitkabús rabmadárral van teli.