A vakok

Nézd, lelkem: a vakok szörnyű csoportja!Majdnem bohókás mind, akár a báb;mint alvajárók, úgy haladnak átszemük sötét gömbjét előrenyomva.

Az égi szikra elszáll s vissza nem jön,most a távolba néznek, mindenütt,az égre; és nem látni, hogy fejüklehajtanák, álmodva és merengőn.

Az örök csönd testvérén, a haláloséj árnyain bolyonganak. Ó város!amíg zajod dalol, nevet, vakog,

s te csókba fűlsz, járok az éj honában,mint ők, s azt kérdem náluk tétovábban:mit vártok az Égtől, ti bús vakok?