Az eszmény

Nem kell nekem a cukros léha holmi,Az ósdi szépség, mit puhult kor ád,Csengős kezek és tánccipős bokákGyengék hatalmas szívem megmarkolni.

A sápkóros poéta bús Gavarni,Szívhatja a beteg kórházi gőzt,Én nem lelem sápadt rózsái köztAzt, ami lelkem fel tudná kavarni.

Örvényt! Egy hőst, ki földet, eget megvet,Eszményem a bűn-hősnő, lady MacbethÉs a viharba költő Aischylos.

Vagy a Michel-Angelo-i nagy Éjjel,Mely görbedő testét oly szörnyű kéjjelSzorítja a titánok ajkihoz!