Az idegen (Rainer Maria Rilke)

Nem törődve, mit szólnak megettünk,mit se kérdve mástól, elcsigázvacsak tovább ment, tétovázva eltűnt.—

Mert az úton már szerelmi lázbavágtatott, mint hogyha hajtanák.Éjeket virrasztott ottan át,óriási, nagy-nagy csillagokkal,mik szűk távlatot tárnak ki loppals úgy változtak, mint a gyors csaták.

Falvakat látott a messze holdba,ment tovább, mint akik futva-futnakkínálkozva s ápolt, úri parkbafel-feltünt egy régi, szürke kőszék,szívesen leült beléje ő szépmozdulattal, mintha ottmaradna,mert hisz tudta, minden eloson,a közel kanyarnál szeme fölvettutakat, hidat és ősi földet,átnyargalt sok távol városon.

S mindezt meg sem áhította ő,ment tovább, mint akik futva-futnaks úgy érezte, mint egész övét.Ámde olykoron terén az útnakmegkivánta egy-egy régi kútnaklábaktól kivájt, mohos kövét.