Az olajfák kertje

Ment fölfelé, a szürke lombon átoly szürke volt, az Olajfák sorábaés lehajtotta poros homlokátforró, vonagló tenyere porába.

Ide jutott. És ez volt csak a cél.Most megvakultan vágjak a homálynakés hirdessem, hogy a hatalmad él,hogy vagy, mikor magamba sem talállak.

Nem, vagy én bennem. Jaj, te végtelen-nagy.Sem másokban. És itt a kőbe sem vagy.Sehol se. És engem mindenki elhagy.

Itt állok minden emberek jajával,mit enyhíteni vágytam kegyed által,ki nem vagy. Ó, lelkem ezer halált hal...

S mondják: egy angyal jött az éjen által.

Miért egy angyal? Ah leszállt az éjés közönyösen babrált a falombban,gyermek riadt az éji nyugalomban.Miért egy angyal? Ah leszállt az éj.

Az éj pedig nem is volt óriásibb,így suhan el az éjek sora rég.Kövek hevernek, néha egy eb ásít,Bús éj, olyan az egyik, mint a másik,mely vár amig megpitymallik az ég.

Mert ily könyörgőt angyalok csapatjanem hallgat meg s az Éj se fogja föl.Az Elveszőt a föld magára hagyjaés eltaszítja Őt tulajdon atyjaés nem fogadja be az anya-öl.