Colombus

Gyerek voltam. Szerettem hőn a harcot;A lovagokat, súlyos fegyverük,A zajt, mi távol keleten viharzott,Hogy a szent sírért küzdtek mindenütt.

Álmom oroszlánszívű, hős Richárd volt;Szerettem őt, de akkor legkivált,Midőn a harcba sok tar főtt levágottS abból magának nyakláncot csinált.

A hölgyemnek szín-szalagát viseltem,A harci kardom volt egy kis suhang,Csatáztam a színes virágok ellen,S hullott a kelyhök, hogy' a bot suhant.

A puszta ég alatt reá szövődöttTrónomra a természet zöld moha,És megvetettem a királyi gőgöt,Főmön zöld ágból volt a korona.

Boldog tűz égetett. Egyszerre halkanJött egy szelíd leányka reszketegS eléje tettem boldog áhitatbanLégváraim, címem s a szívemet.

Merengve a zöld gesztenyéshez ült le,Egy mindenség mosolygott kék szemén,És néztem a kékségbe elmerülveS álmodva simultam melléje én.

Mért lettem e kis, szőke lánytól oly bús,Mért szállt el úgy az álom, az öröm?Miért borult el zordonan Colombus,Hogy egy világ bukkant ki a ködön?