Gyermekkor

Jó volna eltünődni, hogy hová ment,az, ami nincs, de lelkünk úgy kívánja,gyermekkorunk sok hosszú délutánja,mely vissza nem tér s nem mond többet áment.

Olykor kísért még:- tán csak egy esőben,de már nem értjük, mért is oly mesés;mi sok találkozás volt és mi bőven,mi sok viszontlátás és elmenés,

akkor, mikor velünk csak annyi történt,mint egy dologgal s állattal szokott:az emberi mélységeket éltük önkénts csordultig leptek el az alakok,

s olyan magunk voltunk, mint egy mogorvapásztor, akit kilöktek az oromra,érintve, híva messzeségek által,majd lassan egy új és hosszú fonállalbevontak minket is a kép-sorokba,melyekbe mostan vergődünk forogva.