Halott katonák

Halottak, árva katonák,kik lenn hevertek, sárban, szemetekben,csaták vörös rémével szemetekben,a föld alatt és álmodtok tovább.Hozzátok járulunk most, peremén a sírnak,mi, kiknek lelke nemrégtűz volt tinektek, láng és szikra, emlék,de a szemeink még mostan se sírnak.

Nagyságotokhoz nem méltó a sóhaj,de kél a szél és mint egy ordító jaj,roppant tüdővel átzeng majd az erdőn,a fákat panaszosan tépi, fújja,ő mondja el, hogy mily nagy a föld bújaés nem vegyül belé hangunk, kesergőn.

Mi énekeljük hős haláltusátok,a földeken, hol zsendül a barázda,kedves növények nőnek és garázdanapfény viháncol visszanézve rátok;nem énekelhetünk meg titeket elégszer,úgy dalolunk meg, mint ősnép a hősét,hogy ez a szó: haza és ez a szó: dicsőség,még szűzi volt és drága, mint az ékszer.

A lelketek csak most van ébredőben,a zászlók selymén, a lengő redőben;s sercegve éled, mint egy idegenvillanyütés agyon és idegen;a lelketek eggyé olvad mivélünk,délceg testünkbe táncol, mint a szikraés majd ha visszanézünk harcainkra,szegény halottak, mi bennetek élünk.

Katonák,kik fekszetek a sárban, szemetekben,csaták vörös rémével szemetekbena föld alatt és álmodtok tovább.Hozzátok járulunk most, peremén a sírnak,kik nézzük a borzalmat tehetetlen,de a szemeink még mostan se sírnak.