Jóság

1

─ Uram, félek. Lelkem habozva rendül,Mert érezem, kell, hogy szeresselek.De hogy öleljem által térdedet,hisz az erény is fél sujtó kezedtül?

Nem, nem. Sajog mellem sírboltozatja,hol árva szívem nyugszik hallgatag,a dörgedelmes égbolt rámszakad...Ki az, ki hozzád utam megmutatja?

Nyujtsd a kezed, vezess te drága gyámol.Tört testem, ernyedt lelkemet vigyed —veled kötök, Uram, szelíd frigyet...

Pihenhetek-e kebleden, Atyám, holegykor vigasztalódva nyugodottkedves, szelíd szivű apostolod?

2

─ Igen, fiam, csak jöjj hamar szivemre.Nézd, Templomom számodra felnyitom.Szállj karjaimba, mint a liliomkelyhébe a darázs, repülj sietve.

Jöjj, én szegény fiam, kegyes fülemhezés gyónd meg, amit súg neked a szív.Add át a bánat bús virágait,ne mentekezz, jóságom megkegyelmez.

Jöjj és ne félj, terítve vár az asztalörök kenyérrel, gyógyító malaszttal,s angyal lesz a lakoma szolganője.

És szűzi bort ereszt az égi tőke,minek erős zamatja véredetfelpezsdíti, ha már megvénhedett.

3

— Mi ez? Jaj! megkapom a szentek üdvét?Égő szememből hull a könnyeső,fáj az öröm, s a bú oly jóleső...mint hogyha egyben sírnék és örülnék.

Kacagva sírok, zeng a harci szózat,az égi harctér szentektől ragyog,a pajzsokon fehér, kék angyaloks a kürt csatára hívja mind a jókat.

Elkábulok, nem értem ezt a választ.Gyarló vagyok, s az irgalmad kiválaszt.Szállnék lehozzad, s az erőm hiú.

Imádkozom, s a lelkem megzavarjanehéz bűnöm vonuló zivatarja.Tüdőm piheg...

4

─ Úgy, úgy, szegény fiú!