Klasszikus Walpurgis-éj

Ez itt a második Fauszt szombatéje.Halk, ütemes, zenélő szombatéj.Előtted egy műkért — Lenôtre-féle -merev, bohókás és kacér.

Köröndök; gyöngyöt síró méla kút-sor;simára nyírt utak; bronz istenek;szilvánok; itt-ott Vénusz szobra kuksol;gyepágyak és hant-kerevet,

bús gesztenyefák; illatos virágok;itt törpe iskolázott rózsafák;háromszögekbe nyírdalt tiszafák ott.A hold meg ontja sugarát.

Éjfél, az udvar parkján halkan éledegy dal, süket, bús, álmatag dana:oly édes, oly bús, oly fájdalmas ének,mint Tannhäuser vadászdala.

A messze kürtök fátyolhangja dobban,gyengéd-szelíden sír a borzalomaz összezengő részeg szólamokban;s reá a rezgő talajon

fehér alakok vézna árnya szálldos,rájuk esik a hold sugár-nyilas a zöld homályban testük oly opálos.— Raffet-től egy Watteau-fantázia! —

Átfogják egymást a fák zöldes árnyán,ernyedt a testük, szemükön köd ül.Évelgő, lomha tánc indul a márvány,a bronzok, a bokrok körül.

— De kik e rémek, részeg költő szülte,vagy szörnyű szenvedés koholta ki?Kik e kísértetek a holdas űrbe,tán a sírok halottai?

Ó, álmodó, ugye ezek a gondok,mik véresen nyúltak szivedbe le?És e sötét csapat, e furcsa-bomlott,a holtak őrült serege? —

Mindegy! csak szállnak a vad látományok,táncolva, búsan és féktelenül,mint porszemek, a napsugárba szállók,s egyszerre mind-mind szertezüll.

Sorban kialszik a kürtök zenéje,mivel a szürke hajnal odaér,s egy kert marad csupán — Lenôtre-féle —merev, bohókás és kacér.