La bella donna della mia mente

Testem parázsló tűzben ég,a lábam vándorolni fáj,annyit kiáltám a nevét,hogy dalt se tud már ez a száj.

Ó, Kenderike, énekelj,vadrózsák közt dalban feredj,ó, kis Pacsirta, égre kelj,mert drága hölgyem erre megy.

Szép ő, csodás harmónia,mit még nem ismert férfiszem,szebb, mint Királynő és Rimas mint holdsugár sötét vizen.

Mirtuslevél van a haján,(zöld lomb, aranyló haj körül!)Zöld fű az őszi, halaványkévékben nem ily gyönyörű.

Kis ajka csókra olvatag,s nem jajt kiáltani csunyán.Remeg, akárcsak a patakvagy rózsa az eső után.

Nyaka fehér lótuszkehely,rózsáll a napba kegyesen,s ily élőn nem piheg-lehela Kenderike begye sem.

Mint gránátalma, mit a késszétvágott, biborszája él,őszibarack az arca ésfeléd ragyog, pirulva, Dél.

Ó, összetett kéz! Drága test,viselni kéj és kin nyilátó, Szerelemház, ó, nemes,eső-csapott, halvány virág!