Litánia (Stefan George)

Mély szomorúságárnya sötétít,Bús palotádbalépek, Uram...!

Hosszú utam volt,lankad a testem.Kong a fiók mind,telve a kín.

Szomjú a nyelvem,vágyik a borra,vad viadal volt,béna karom.

Nyújts nyugodalmattétova lábnak.Éhes inyemnektörd kenyered!

A pihegésemálom után sír.Csak tenyerem van,lázas a száj...

Enyhe hüsöddeloltsd ki a lángot,irtsd a reményt is,küldd el a fényt!

Még a szivembentűz lobog egyres mélyen, a mélyénvár a sikoly...

Öld meg a vágyat,zárd be sebem már.Vedd a szerelmems üdvödet add!