Magdaléna sétája

Apró, fehér felleg nyargalja az eget,a március arany virága nyíl a csendben,nárciszt tipor a láb és a rigó, ha rebbenbojtos vörösfenyő megrezzen és remeg.

A reggeli szellőn illat száll tétován,páráz a nyirkos fű s a barna, friss barázda,köszöntik a Tavaszt a madarak, garázdaörömmel ugrálnak a fák ágán-bogán.

Zsong a Tavasztól az erdő és a sűrű,kipattan a futórózsán a rózsabimbó,a sáfrány holdasan ragyog a körötte ringószalag gyanánt inog egy ametiszt-gyűrű.

Oly édesen susog fenyőnek a platán,hogy az kacag-kacag s zöld köpenyét ledobja,homályos rejtekén csillog a szilfa lombja,mint a szivárványfény a vadgalamb nyakán.

Nézd! A pacsirta most pókhálóval beszőttfészkéből fölneszel s szökell vidám körökben.A jégmadár - kék láng! - már a folyóra röppens megsebzi mint a nyíl, a kristály levegőt.