Moesta et errabunda (Kosztolányi D. fordítása)

Nem fáj a szíved néha, Ágota,a vágy a tengerekre sose űzi,e sártengerből nem vágyol oda,ahol a víz mély, kéklő, tiszta, szűzi?Nem fáj a szíved néha, Ágota?

Csak a tenger, az ad nekünk vigaszt!Míg zúg a szélvész roppant orgonája,a víz, ez a rekedt dalos viraszt,s lágy, lassú bölcsődalt dalol reája.Csak a tenger, az ad nekünk vigaszt!

Ó vígy, vagón! hajó, vígy messzire!Itt sár lesz a szemünk könnyharmatából!— Ugye ezt mondja Ágotám szive:csak messze a bűnöktől, élni távol,ó vígy, vagón! hajó, vígy messzire!

Mily messze vagy te, illatos berek,hol csók, öröm víg társa az azúrnaks a szív nem álmot, árnyakat szeret!De tiszta, édes, mély gyönyörbe fullad!Mily messze vagy te, illatos berek!

De gyermeki szerelmünk édene,futkározás, csók, dal, csokor, lopott szó,a domb mögül felsóhajtó zene,a hűs sűrűn forgó mézízű korsó,- de gyermeki szerelmünk édene,

hamar letűnt, ártatlan kerthelyünk,messzebb vagy-e mint India s messze Kína?Mért nem lehet életre keltenünk?Ha téged egy ezüsthang visszahína,hamar letűnt, ártatlan kerthelyünk.