Sámuel megjelenik Saul előtt

Ordított az endori asszony: Látok ─Saul karonragadta: Kicsodát?Nem is felelt még a nő, akit átoknyügzött, de Ő már látta a Csodát:

Azt, kinek hangja már beszélt viharzón:„Mit háborítasz? Lenn a mélyben alszom.És most, mert hír, szerencse nem omol rádés az Urat hiába ostromolnád,győzelmeket keressz ez árva szájban?Elmondjam a fogam, sorjába, hány van?Mert csak fogam van itt...” Eltünt. Az asszonykezét arcára nyomta s meggyötörve,keményen ordította: Ess a földre!

És a Király, ki egykor fényben égetts úgy vált ki népéből, mint harci jelvény,most lebukott, még jaj se kelt a nyelvén,oly biztosan érezte már a véget.A nő pedig a szörnyű hevülőtcsiggatta és biztatta reszketeg ─s mikor megtudta, hogy még nem evett,kiment és borjút vágott és sütött,majd rá is bírta szépen, hogy leüljön;s ült, mint ki elfelejti mindenét,csak azt az egyet nem, mi legvégül jön...

Aztán evett, mint este a cseléd...