Silentium amoris

Mint a tüzes nap is elkergetia sárga holdat, mely sötét odunbuj meg, habár a csalogány nekinem is dalolt még s csőre hangtalan,ugy Szépségedtől béna ajakams lágy énekem is elhal szomorun.

Mint szél, amely hajnalban nyargal áta sík mezőn, gyors szárnnyal, szertelens garázda csókjától lehull a nád,pedig dalának ez a hangszere.Ugy szívem is vad vággyal van teleÉs elnémit titáni Szerelem.

De nézz szemembe, majd az megfelel,mért nem bir szájam, ajkam zengeni;ha ezt sem érted, váljunk csendben el.Te egy dalosabb ajkhoz s én a holt,el nem csókolt csókok, el nem daloltdalok kopár kincsén merengeni.