Találkozás a gesztenyefasorban

Mikor belépett, a fák zöld, hűs éjeselyemköpenyként hullt rá nesztelen,fölvette, rendezgette: most feléjetúl a derengő végén, messze lenn

zöld síkokból, zöld nappal átporozvafehéren egyetlen alakvilágított, lassan jött és orozva,majd minden lépésénél záporozvaölelte által a fény hallgatag

s a tünde rezgést hozta reszketeg,amelyre hátrább szende szőkeség ült,de akkor az árnyék egyszerre mélyülts rányíltak a nagyon közel szemek

az arcba, melyet élő fény csiholts az ottmaradt még, mint valami képbe,hogy elhaladtak, más-más útra térve:előbb mindig volt, aztán semmi volt.