A falusi kovács

Ős nagy gesztenyefa aljánFalusi kovácsműhely ;A kovács hatalmas emberIzmos, durva kézivel;Karja, mintha vasrúd volna,Súlyos terheket emel.

Haja fodros, barna, hosszú,Arcza izzó, mint a vér,Homlokán tisztes verejték,Szerzeménye munka bér;Szembe néz a félvilággal,Senkitől semmit se' kér.

Hétről hétre, reggtől estig,Nagy fúvóját hallhatod ;Hallhatod súlyos pörőlyét,A mint egyaránt kopog —Mint harangoz az egyházfi,Szállni látván a napot.

Ajtajában, iskolábólJövet, megáll a gyerek,Lesve, mint böfög a fúvóÉs a láng mint sisteregS elkapva egy szálló szikrát,Mint polyvát, ha cséplenek.

Templomba is jár vasárnap,Körülötte fiai,Prédikáló pap beszédétS lánya dalát hallaniFönn a karban; szive mélyétÚgy hevíti valami.. .

Mintha épen fönn a mennyből,Neje dalát hallaná —S ismét, ismét arra gondol:Mért feküdt a hant alá?Érdes keze meg-megrándul,Egy-egy könycsepp hullva rá...

Munka, vígság és keserv köztHalad útján egyenest;A mit megkezdett a reggel,Azt bevégzi minden est,S édes, csöndes éji nyugtánSzebb jövendőt álma fest.

Köszönöm derék barátom,Drága tanításodat!Sorsunk izzó műhelyébenIlyen munka vár, fogad,És üllőjén igy nyer formátMinden tett és gondolat.