Hópelyhek

A szürke lég ölén pihent,De most a földre rázza a felhőÉs várva várja már idelentA puszta mező s a barna erdő,Mert enyhe s lágy takaróMely halkan hull, a hó.

Borus lelkünket isteni fényÁlmok rémképeitől megója,S kinnak, mi dul a sziv fenekén,A sápadt arc lesz árulója,Fel így fedi, lám, az ég,A kint, mely benne ég.

A légnek költeménye a hó~A bánat mind, mit az sokáigEltitkolt, im' nyilvánvalóPelyhekbe tagolva, versre válik,Erdőre, mezőre lehull,S mindent kifecseg botorul.