Sénakherib pusztulása

Mint farkas a nyájra, lezúdul a vadasszír had arany, bibor ékek alatt;s csillagzik a dárda, akár ha a mélyGaliléa egén kivirágzik az éj.

Mint erdei lomb kora nyár derekán,a had úgy zizegett a nap alkonyatán,s mint erdei lomb, ha leverte az ősz,hajnalra leverve hevert az erős.

Mert jött a Halál komor angyala, várt,s arcukba lehelt feketén s tovaszállt;nem mozdul a férfi, az éjbe mered,páncélja se rezzen a szíve felett.

És fekszik a mén, leütötte a vész,veres orrlikain elakadt lihegés,tajtéka fehéren a fűre fagyott,tenger se taszítja ki így a habot.

És fekszik a harcos alatta, hajátharmat lepi s rozsda a vértje vasát,kókadt lobogója is elfeketült,nem villog a lándzsa se, hallgat a kürt.

Bús asszonyi nép zokog özvegyi jajt,Baál szobra sem állta a néma vihart;kard sem suhogott s a pogány hatalomszétolvad akárcsak a hó a napon.