Temetés (Kaffka Margit)

Vörhenyes foltok messze fönn a lejtőn, A szakadékba' halvány ködcsikok. Üzenetkép száll a haraszt: A dér jön! A lankadt szárnyú hír szól: Itt suhog A völgyben, jönni fog!... És halkan, mint a zörrenő levélnesz, Ahogy riad a néma fák alól, S a reszkető fehér nádasban elvesz, Úgy jön felém a kór, A gyilkos, lassú kór. Pihés mag érett rendre száz virágon, Tobozgyümölcs zörren a gally hegyén. Én Istenem! Nem volt fiam, se lányom, Takaros házam enyhe völgyben én Föl sem építhetém... Hiába! Lám, a sárba szertezüllve Letiprott korcs magvak szemetje hull, S bár hő igéret élni, élni szülte, - Veszendő létük a hűs anyaölre Panasztalan borul. Hát jöjj, halál! Hószínű, lenge fátylon, Mutasd a titkok mélységét nekem! Ne legyen soha égő vajudásom, Ne legyen kínos, iszonyú sebem, Álmatlan fekhelyem. Komolyan, némán, fövegét levetve Virrasszon egy két hallgatag barát... Csak meddő jajszót, szennyes könyeket ne! A két hideg kezem tegyék keresztbe, S mormoljanak halk, elcsukló imát.