A la recherche...

Régi szelíd esték, ti is emlékké nemesedtek!Költőkkel s fiatal feleségekkel koszorúzotttündöklő asztal, hova csúszol a múltak iszapján?hol van az éj, amikor még vígan szürkebarátotittak a fürge barátok a szépszemü karcsu pohárból?

Verssorok úsztak a lámpák fénye körül, ragyogó, zöldjelzők ringtak a metrum tajtékos taraján éséltek a holtak s otthon voltak a foglyok, az eltüntdrága barátok, verseket írtak a rég elesettek,szívükön Ukrajna, Hispánia, Flandria földje.

Voltak, akik fogukat csikorítva rohantak a tűzben,s harcoltak, csak azért, mert ellene mitse tehettek,s míg riadozva aludt körülöttük a század a mocskoséj fedezéke alatt, a szobájuk járt az eszükben,mely sziget és barlang volt nékik e társadalomban.

Volt, ahová lepecsételt marhakocsikban utaztak,dermedten s fegyvertelen álltak az aknamezőkön,s volt, ahová önként mentek, fegyverrel a kézben,némán, mert tudták, az a harc, az az ő ügyük ott lenn, –s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben.

S volt ahová... mindegy. Hova tüntek a bölcs borozások?szálltak a gyors behivók, szaporodtak a verstöredékek,és szaporodtak a ráncok a szépmosolyú fiatal nőkajka körül s szeme alján; elnehezedtek a tündér-léptü leányok a háboru hallgatag évei közben.

Hol van az éj, az a kocsma, a hársak alatt az az asztal?és akik élnek még, hol vannak a harcra tiportak?hangjuk hallja szivem, kezem őrzi kezük szoritását,művük idézgetem és torzóik aránya kibomlik,s mérem (néma fogoly), – jajjal teli Szerbia ormán.

Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé,mert ami volt, annak más távlatot ád a halál már. –Ülnek az asztalnál, megbujnak a nők mosolyábanés beleisznak majd poharunkba, kik eltemetetlen,távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak.